Sződliget postája
Szokatlanul erős kommentháború alakult ki egy facebook csoportban a sződligeti posta kapcsán.
Többen méltatlankodtam azért, mert a posta vezetője – és pillanatnyilag egyetlen a pult mögötti
dolgozója – véleményük szerint nem kellő türelemmel beszélt velük, vagy azért, mert 40 percet kell
várni egy csomagfeladásra.
De ez valóban a postai ügyintéző hibája?
Ennek a postahivatalnak korábban három ügyintézője volt. 2023 február végén jelentette be a korábban sok hivatalát bezáró Magyar Posta, hogy elbocsátja 1200 munkavállalóját, s azt is közölte, hogy a tavaly novemberben kinevezett új vezetés kiemelt feladata a szervezet hatékonyságának növelése, a XXI. század követelményeinek megfelelő üzletmenet és szolgáltatási színvonal kialakítása lesz.
Mit lehet tudni a Postáról?
A Magyar Posta Zrt. 100%-os állami tulajdonban áll, de nem gazdálkodik az adófizetők pénzéből, ugyanis költségvetésből támogatásban nem részesül. A Magyar Posta Zrt. a szolgáltatásaiból befolyó bevételekből gazdálkodik, és mint nyereséges gazdasági társaság a magyar állam költségvetéséhez adó és osztalék ágon is jelentős összegekkel járul hozzá mondta ezt Szerdahelyi Kinga, a Magyar Posta szóvivője 2011-ben.
Mennyit keres egy kézbesítő? Éppen Vácon keresnek kerékpáros kézbesítőt br. 385.000 forint fizetésér. https://karrier.posta.hu/allas/kerekparos-kezbesito-2962 De a bruttót hagyjuk a KSH-nak néphülyítésre. 256.025 forint lesz a borítékban.
Ugyanakkor:
No de ki is ez a Balczó Barnabás, akinek ilyen ragyogó ötletei vannak, hogy karcsúsítják (értsd kirúgják a dolgozókat) a postákat azért, hogy a havi 5 millió meglegyen és még az apró is.
1981-ben született, végzettsége szerint jogász, közgazdász, 2010-től önkormányzati, majd kormányzati pozíciókat töltött be. Miniszterelnökségi kabinetfőnökként többi között a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében közreműködött az MFB Zrt., valamint a Magyar Posta Zrt. tevékenységét érintő döntések előkészítése és végrehajtása során.
Mikor Lázár János államtitkár volt, Balczó a jobbkeze volt, városról városra követte Lázárt, akinek váltakozó állásai hol Hódmezővásárhelyen, hol Budapesten kívánták meg.
A Magyar Fejlesztési Bank Invest Zrt. vezérigazgatója, a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumi tagja, majd a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója. Tipikus NER karrier.
A blog elején idéztem a szóvivő asszonytól, aki azt állította, hogy a Posta állami cég, de nem kapnak az állami költségvetésből, sőt ők fizetnek be a büdzsébe. Ellenben most Balczó úr interjút adott a kormányközeli Infó Rádiónak, ahol a https://infostart.hu/interju/2023/04/25/balczo-barnabas-a-magyar-posta-uj-celjairol-a-postahivatalok-atalakitasarol-es-a-logababe-szallitasarol# Posta vezérigazgatója arról beszél, hogy évente 5 milliárd állami pénzt kap a Posta.
Foglaljuk össze.